TÉMATERÜLETEK

A Kerpely Antal Anyagtudományok és technológiák Doktori Iskola 11 tématerülete fog át: ezen tématerületek és vezetőik az alábbiak:

Kémiai metallurgia (KM) - Dr. Kékesi Tamás, egyetemi tanár (DSc)
Öntészet (Ö) - Dr. Dúl Jenő, kuatóprofesszor CSc)
Határfelületi- és nanotechnológiák (H) - Dr. Kaptay György, egyetemi tanár (DSc)
Fémek képlékenyalakítása (FK) - Dr.Krállics György, egyetemi tanár (PhD)
Fémtan, hőkezelés (FH) - Dr. Mertinger Valéria, egyetemi tanár (PhD)
Anyaginformatika (A) - Dr. Gácsi Zoltán, egyetemi tanár (DSc)
Űranyag tudomány és technológia (Ü) - Dr. Bárczy Pál, professor emeritus (CSc)
Nagyhőmérsékletű berendezések és hőenergiagazdálkodás (E) - Dr. Palotás Árpád Bence, egyetemi tanár (PhD)
Kerámiák és technológiáik (SZ) - Dr. Gömze A. László, egyetemi tanár (CSc)
Polimertechnológia (P) - Dr. Marossy Kálmán, egyetemi tanár (PhD)
Kémiai folyamatok és technológiák - Dr. Viskolcz Béla, egyetemi tanár(CSc)

 

A Kémiai Metallurgia tématerület helye és jelentősége


A kémiai metallurgia módszerei teszik lehetővé a primer nyersanyagokból és a különböző típusú és összetételű ipari és felhasználási eredetű másodnyersanyagokból történő értékes fémek kinyerését, valamint az adott felhasználási célra legmegfelelőbb formában és minőségben történő előállítását. A tématerület magában foglalja a nyersanyagok előkészítésétől kezdve a piro-, hidro- és elektrometallurgiai úton történő fémkinyerési, pormetallurgiai feldolgozási, valamint a nyersfémek raffinálási folyamatainak vizsgálatát, a fejlesztési lehetőségek és új eljárások kutatását. Emellett, hangsúlyt kap a fémek felületmódosítását eredményező bevonó technikák vizsgálata és a különleges fémes, vegyület, illetve kompozit jellegű összetett bevonatok előállítása is. A nagy hőmérsékleten, illetve a különböző vizes alapú oldatokban változatos körülmények között lezajló folyamatok feltételeinek megismerése, a jelenségek modellezése új metallurgiai eljárásokat és a korszerű felhasználási célokat szolgáló legkülönbözőbb fémek, ötvözetek és fémtartalmú különleges (félvezető, mágneses, hőálló stb.) anyagok gazdaságos és környezetkímélő előállítását teszik lehetővé, valamint a korábban csak elhelyezési nehézségeket jelentő kritikus hulladékok hasznosítási lehetőségeit teremthetik meg.

A tématerületen folytatott képzés célja az egyetemi diplomára épülő olyan tudományos továbbképzés megvalósítása, amelynek keretében a képzésben résztvevők a korszerű matematikai, kémiai, fizikai és anyagtudományi alapismeretekre építve elsajátítják a metallurgiai folyamatok vizsgálatának és a fémkinyerő és fémtisztító rendszerek fejlesztésének, illetve tervezésének a magas szintű ismereteit.

 

Az Öntészet tématerület helye és jelentősége

 

Az öntészet a fémtárgyak előállításának az egyik legősibb alakadási eljárása, magába foglalja a folyékony fémnek az előállitani kívánt tárgy  negatívjának megfelelő formaüregbe öntését, megszilárdulását és a  felhasználó számára alkalmassá tételét.

Az öntészet a bonyolult alkatrészek jelenleg elérhető legrugalmasabb  alakadó eljárása.

Az öntvénygyártás korábban a munkafolyamatokat befolyásoló tényezők magasnszáma miatt a lehetséges megoldások kipróbálására, a kudarcot is hozó kisérletezésre hagyatkozott. A munkafolyamatokat ma már korszerű számítástechnikai eljárásokkal szimuláljuk. A számítógépes adatfeldolgozás segítségével az öntészet a megrendelők CAD-szintű technológiáival egyenrangúvá vált, a rendelkezésre álló gyors prototipus fejlesztési módszerek lehetőséget adnak igen rövid időn belül próbaöntvények előállítására.

A megrendelők csúcstechnológiájú termékeihez igazodó minőségi követelményeket a gyártástechnológia messzemenő automatizálásával, a folyamat- és gépvezérléssel, valamint az anyagokról és tulajdonságaikról szerzett tudományos ismeretekkel tudják az öntészek kielégíteni.

Mindenek előtt az új anyagok kifejlesztése és az öntészet műszaki fejlődése tárt fel részben új, részben pedig szélesebb alkalmazási  lehetőségeket az öntvények anyagának és gyártási eljárásainak fejlesztése előtt.

Az öntészetet, ezt a jövőbe mutató gyártástechnológiát a kedvező alkalmazási lehetőségek, a biztonságos és környezetkímélő eljárások jellemzik.

Az öntés különösen a nagy ipari országokban nélkülözhetetlen szerepet játszik a csúcstechnológiájú termékek gyártásában.

Már ma látható, hogy a minta- és formakészítésre is kiterjedő, a teljes technológia folyamatában CAD-alapú öntészet sikeresen veszi az akadályokat, hiszen csak így tudja biztonsággal és gyorsan a tervezésnél megkövetelt tulajdonságokat az öntvényekben megvalósítani.

 A tématerület célja az elmondottakból egyértelmű: egyetemi graduális képzésre épülő olyan tudományos továbbképzés megvalósítása, melynek keretében az e témacsoportban kutatásokat végzők tudományos alapismeretekre építve elemzik a forma, az öntvény anyaga, az öntési technológia és az öntvények alaki-felhasználási tulajdonságai közötti összefüggéseket a kornak megfelelő színvonalú mérnöki módszerek és eszközök felhasználásával azért, hogy az új elvárásoknak megfelelően fejlődhessen az öntőipar megannyi ismert és feltárásra váró technológiai variánsa.

 

A Határfelületi és nanotechnológiák tématerület helye és jelentősége


A határfelületi jelenségek és technológiák tématerület klasszikusan kezelhető lenne más témakörök (például az anyagtudomány, avagy a kémiai metallurgia) részterületeként is, ma azonban a határfelületi jelenségeknek és az ezen jelenségekre épülő technológiáknak világszerte megkülönböztetett figyelmet szentelnek. Ezt a fokozatosan átalakuló oktatási és kutatási struktúrák is tükrözik, ezért az Anyagtudományok és technológiák doktori iskola keretében már mi is önálló témacsoportként jelenünk meg az alábbiakra való hivatkozással.

A határfelületi jelenségek és technológiák témacsoport stratégiailag és metodológiailag mind oktatási, mind kutatási szempontból a következő három, egymásra épülő szintre bontható.

1. A különböző anyagminőségű két- és háromfázisú rendszerek határfelületi jellemzése és modellezése. A határfelület jellemzése egyrészt magában foglalja a modern felületi analitikai eljárásokat, melyek a felület kémiai összetételéről és szerkezetéről adnak képet, másrészt magában foglalja a különféle határfelületi energia meghatározási technikákat. Anyagtudományi szempontból a cél a határfelületi összetétel , a határfelületi szerkezet és a határfelületi energiák minél pontosabb kísérleti meghatározása, és a köztük lévő kapcsolat minél adekvátabb leírása modellek segítségével. Példaként a szilárd kerámia és fémolvadék kétfázisú rendszer határfelületén érvényes összetétel, szerkezet és energia, illetve a köztük lévő kapcsolat vizsgálatát említhetjük meg.

2. Kapcsolatteremtés az előző pont alatt részletezett határfelületi jellemzők (összetétel, szerkezet és energiák) és a különböző határfelületi technológiákban meg­határozó szerepet játszó jelenségek között azzal a végcéllal, hogy az anyagtechnológiai paramétereket határfelületi szempontból optimalizálni tudjuk, beleértve a határfelület összetételének­/szerkezetének tudatos mérnöki megváltoztatását is. A cél a határfelületi technológiákat meghatározó jelenségek vizsgálatán keresztül annak kísérleti és elméleti meghatározása, hogy a határfelületi energiák (illetve az azokat meghatározó összetétel, szerkezet és hőmérséklet) pontosan hogyan determinálják a végbemenő folyamatok irányát és sebességét. Példaként megemlíthetjük azt a jelenséget, mikor egy fémolvadékban diszper­gálódott mikrométeres kerámiaszemcse és a kristályosodó fém kristályfrontja "találkozik" egymással, és a növekvő szilárd kristály körülnövi, vagy eltolja maga előtt a kerámiaszemcsét. Ez a fiziko-kémiai jelenség a fémmátrixú, kerámiaszemcsékkel erősített kompozit­anyag-gyártás sikerességét alapvetően meghatározza, és az előző pontban említett határfelületi energiák bonyolult függvénye.

3. A határfelület összetételét és/vagy szerkezetét megváltoztatni képes technológiák tanulmányozása és fejlesztése, amelyek végső soron a megváltoztatott felületi minőségű tömbfázis "effektív" tulajdonságait teszik valamilyen praktikus szempontból értékesebbé (pl. korróziós, mechanikai, katalitikus, mágneses, elektronikai stb. szempontokból), és így minőségi értéktöbbletet képesek létrehozni a tömbfázis mennyiségéhez képest eltörpülő nagyságrendű anyag hozzáadásával vagy egyszerűen csak átformálásával. Ezért az alprogram részét képezi a határfelület módosító eljárások ismertetése és fejlesztése, ideértve a PVD, CVD, plazmaszórásos technikáktól kezdve egészen a klasszikusnak számító (vizes oldatból és sóolvadékból történő) elektrokémiai módszerekig. A témacsoport azonban nemcsak a tömbfázis külső határfelületeinek megváltoztatását célzó technológiákkal, hanem a belső határfelületek módosítását célzó technológiákkal is foglalkozni kíván, azaz pl. a szinterelés, kompozitanyag-gyártás, vagy egyszerűen csak a hőkezelés határfelületi vonatkozású témakörei is részét képezik az oktatási és kutatási tervnek. Itt érdemes megemlíteni, hogy a témacsoportba beleértjük a szegregáció vizsgálatát is, mind a külső (folyékony/gáz, vagy szilárd/gáz), mind a belső (szilárd/szilárd szemcsehatár, folyadék/szilár és folyadék/folyadék) határfelületekhez. A témacsoport ezen kívül felvállalja a határfelületi jelenségeken alapuló környezetvédelmi célú technológiák oktatását és kutatását is,továbbá azt, hogy a szerkezeti anyagok, illetve azok előállításához használt "segéd"-anyagok széles spektrumára alkalmazzuk a fent részletezett oktatási és kutatási stratégiát. A vizsgált fázisok, melyek határfelületéről a témacsoport ismeretet és kutatási lehetőséget nyújt felsorolásszerűen (és nem fontossági sorrendben) a következők:

a) szilárd fázisok: szilárd fém, szilárd kerámia, szilárd polimer;

b) folyadék fázisok: fémolvadék, sóolvadék, salakolvadék,

polimerömledék, vizes oldatok, szerves oldatok;

c) gőz-gáz halmazállapotú, különböző összetételű fázisok, a levegőtől a különböző reaktív gázokon-gőzökön keresztül az inert gázokig.

 

A Fémek képlékenyalakítása tématerület helye és jelentősége

A kohászati eljárások során a kémiai metallurgiai folyamatokkal előállított, rendszerint folyadék, esetleg poralakban keletkező termékeket további kezelésre és feldolgozásra alkalmas alakra kell hozni. Ez többnyire képlékeny alakítással: hengerléssel, szabadalakító kovácsolással, kisajtolással történik. Az ilyen módon előállított kohászati késztermékeket: rudat, csövet, lemezt, huzalt azután a feldolgozó iparágak részben ismét képlékenyalakítással (süllyesztékes kovácsolással, hidegfolyatással, lemezalakítással,..) dolgozzák fel. A képlékenyalakítás olyan tudományterület, amely a termékek alakadásával és azok tulajdonságának a szabályozásával foglalkozik. Szakmai szempontból a képlékenységtant, az anyagtant, a tribológiát, a folyamatmodellezést, az alakító gépek és berendezések, gyártó eszközök tervezési és működtetési ismereteit integrálja szerves egységbe.

A tématerület doktori képzésében résztvevők a fémek képlékenyalakításának elméleti és technológia tervezési ismereteit sajátítják el, figyelembe véve a munkadarab, a szerszám, és az alakító gép rendszerének kölcsönhatásait, a rendszerelemek egységét. Fontos hangsúlyt helyezünk a képzésben az anyag alakíthatóságára, az alakítási folyamatok modellezésére, valamint a gyártmányok méret- és alakpontosságának növelésére, összességében a minőség javítására. A megszerzett ismeretek szilárd alapot jelentenek új technológiák, új anyagok, új termékek kidolgozására.

 

A Fémtan, hőkezelés tématerület helye és jelentősége

A fémes természetű anyagok mind a mai napig nélkülözhetetlenek az élet számos területén. A gépkocsi, a villamos ipar, a felhőkarcolók vagy az űrkutatás elképzelhetetlen a fémes természetű anyagok (különleges ötvözetek) alkalmazása nélkül. A Fémtan, hőkezelés témacsoportban ezen ötvözetek szerkezetének, fizikai, mechanikai tulajdonságainak vizsgálatával foglalkoznunk. A szerkezetet és ezáltal a tulajdonságokat hőkezeléssel tág határok között meg lehet változtatni. Kutatjuk a az acélok, öntöttvasak, könnyű és színesfémek hőkezelésénél lezajló folyamatokat, a kialakuló szerkezetet és a megváltozó tulajdonságokat. Ebbe a témacsoportba tartozik a fémmátrixú kompozitok tanulmányozása is.

 

Az Anyaginformatika tématerület helye és jelentősége

A tématerület az összetett anyagok mikroszkópos szerkezetének modellezésével és a szövetképek számítógépes feldolgozásával foglalkozó tudományterület, amely mindenütt jelen van, ahol az anyagok szerkezetét mikroszkóppal vizsgálják. Viszonylag új, interdiszciplináris tudományterületről van szó, amelynek jelentősége az 1970-es évektől kezdve fokozatosan növekszik, s napjainkra az anyagok szerkezetével kapcsolatos kutatások egyik kulcsfontosságú területévé vált. Ennek oka, hogy az anyagtudomány művelőinek egyik legfontosabb célja az anyagok térbeli szerkezete és fizikai tulajdonságai közötti kapcsolatának feltárása. Ilyen típusú összefüggések alkalmazásával válik lehetővé ugyanis, az adott célra legjobban megfelelő (vagyis adott tulajdonság kombinációval rendelkező) anyag kiválasztása és előállítása. Nem nélkülözhető ez a módszer az anyagtulajdonságok modellezésekor, vagy éppen a számítógéppel segített tervezés és a szabályozott szövetszerkezetű gyártás, illetve az anyagminősítés területén sem. A szövetszerkezet és a tulajdonságok közötti összefüggések keresésének egyik fő eszköze a sztereometrikus mikroszkópia, amelynek segítségével az anyagok mikroszkópon megfigyelhető szerkezetének geometriai leírása és annak térbeli interpretációja történik. Tulajdonképpen olyan segédeszköz, amely egzakt formában fogalmazza meg a mikroszkópos képen vizsgálható paraméterek és a számított térbeli mennyiségek közötti összefüggéseket. A képek feldolgozásának elméleti alapjaival a matematikai morfológia foglakozik. A sztereológia ugyanakkor inkább a gyakorlati alkalmazások felé fordul. Művelői sikerrel alkalmazzák a differenciálgeometria és a valószínűség számítás egyes elemeit az anyagtudományi szerkezetek jellemzésére.

A tématerület célja: mester diplomára épülő tudományos képzés megvalósítása, amelynek segítségével a hallgatók korszerű anyagtudományi alapismeretekre építve elsajátítják az anyagok mikroszkópos szerkezetének modellezésével és a szövetképek számítógépes feldolgozásával kapcsolatos legfontosabb ismereteket, s képessé válnak a módszerek innovatív alkalmazására és továbbfejlesztésére.”

 

Az Űranyag tudomány és technológia tématerület helye és jelentősége


A tématerülethez - az általánosabb anyagtudományból kiemelve - az ún. gravitációérzékeny élettelen jelenségek tudományos kutatásai tartoznak. A huszadik század utolsó negyedében megsokasodtak azok a technikai lehetőségek, amelyek módot nyújtanak e jelenségek tanulmányozására. Ilyen lehetőségeket kínálnak egyrészt az ejtőtornyok és ejtőaknák, a ballisztikus rakéták, a parabolapályán haladó repülők, az űrsiklók, az űrholdak és űrállomások, másrészt a centrifugák. Egy sor olyan ismeret keletkezett, amely azt bizonyítja, hogy hétköznapi jelenségek (pl. égés, forrás, dermedés, hő és tömegtranszport stb.) a Földön megszokott 1 g-től eltérő gravitációs körülmények között másképpen játszódnak le, mint egy földi laboratóriumban. A gravitáció szintje szerint megkülönböztetjük a mikrogravitációs (10-3-10-6 g) és a makrogravitációs (g> 1g) állapotokat. Az e körbe tartozó kutatásokat az űrkutatás egyik ágának -üranyagtudomány és technológia- tekintik, s mint a világ legtöbb országában, hazánkban is külön szervezet - Ürkutatási Tudományos Tanács - felügyeli és irányítja ezt a kutatótevékenységet.

A tématerülethez tartozó kutatási témákat a kutatás célja tekintetében három nagy csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba azok a témák tartoznak, amelyek az űrkutatás technikai eszközei tekintetében jelentenek kihívást: idetartoznak az űrholdak, az űrállomás, az ejtőtorony, az óriáscentrifugák berendezései, kísérleti eszközei, természetesen az illető eszközökhöz szükséges anyagok kifejlesztésével, tulajdonságainak a javításával együtt. A másik nagy csoportba azok a kutatások sorolhatók, amelyek a Földön nem mérhető anyagtulajdonságok meghatározására irányulnak. Ilyenek elsősorban a folyadékok transzporttulajdonságai (hővezető-képesség, diffúziós együttható). A kutatások harmadik típusa anyagok előállításával foglalkozik, s a mikrogravitációs környezettől többféle földi folyamat tökéletesebb szeparálhatóságát ill. végbemenetelét várják. Ilyen folyamat lehet pl. a kristályosítás, a polimerizálás, a likvidszinterelés. Fontos célkitűzés itt az is, hogy az űrkísérlet segítse a folyamat jobb megértését, s így a földi technológiák javítását, ill. új technológiák kifejlesztését.

A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán húsz éve folyik tudományos tevékenység az űranyagtechnológia területén. A tevékenység kezdete az első magyar űrrepüléshez kötődik (BEALUCA program). Ezt a Krisztallizátor nevű űrkemence modellezése követte. Fémolvadékok formatöltő-képességével, ezt kihasználó technika kialakításával is hosszas kutatások történtek. Kísérletsorozatok folytak növelt gravitációs viszonyok közötti irányított kristályosítással. 1991. óta folynak rövid idejű mikrogravitációs kísérletek a brémai Mikrogravitációs Alkalmazási Központ ejtőtornyában részben szálas eutektikum kristályosítása, részben hővezetési tényező meghatározása tárgyában. A Kar Anyagtudományi Intézetében több űrkutatási eszközt is kifejlesztettek, közöttük az Univerzális Sokzónás Kristályosítót (USK). Ez a berendezés az Interkozmosz keretében eredetileg egy szovjet automata űrholdra (NIKA-T) készült, majd a NASA instrukciói alapján került továbbfejlesztésre.
Az Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola keretén belül az űranyagtudomány és technológia témacsoport kiemelését indokolja továbbá az, hogy e témakörökből az utóbbi években a diplomaterveken és TDK dolgozatokon túl MTA doktori, kandidátusi, egyetemi doktori, Ph.D. címek és habilitációs fokozatok is születtek. Itt működik az ország egyetlen Mikrogravitációs Laboratóriuma., s így egyaránt adottak a témacsoport művelésének objektív és szubjektív feltételei..


A Nagyhőmérsékletű berendezések és hőenergiagazdálkodás tématerület helye és jelentősége


A tématerület célul tűzi ki a hőenergiagazdálkodás tudományos alapját képező tömeg- és hőtranszport, fizikai-kémia és termodinamika terén az egyetemi diploma nyújtotta ismeretek elmélyítését és továbbfejlesztését, valamint az alkalmazott tudományágak, mint a műszaki hőtan, tüzeléstan, anyagtudomány, atmoszférikus környezetvédelem legújabb eredményeinek tudományos szintű megismertetését. Az alprogram részét képezi a tűzálló építőanyagok gyártása, az energiahordozók elégetésével járó környezetszennyezés csökkentése, valamint az egyes gyártási technológiák energiaoptimalizálása is.

A tématerület a Kar kutatási és infrastrukturális adottságait használja ki azzal, hogy egy olyan tudományos képzésre vállalkozik, amelyik hazánkban új, de jelentősége nagy. A létező, már megtermelt vagy kitermelt energiának ugyanis nagy része hőenergiaként (ipari kemencékben, vegyiparban, hőkezelésben, háztartásokban) hasznosul. Fontos tehát a hőenergia-elosztás és felhasználás optimalizálása és az ezzel járó környezetszennyezés (elsősorban levegőszennyezés) minimalizálása.

A tématerületen belül doktori cselekményként választható kutatási témák a primer és a szekunder energiahordozók megismerését, valamint az energiafelhasználó (kohászati, villamosenergia-ipari, kémiai, építőanyagipari, kerámiaipari, üvegipari, mezőgazdasági, kommunális) technológiák és berendezéseik megismerését is szolgálják, s a hőenergiagazdálkodás területén a képzés céljai között szerepel olyan tudományosan gondolkozó szakemberek kibocsájtása, akik alkalmasak:
- az alkalmazott berendezések és technológiák optimális  hasznosítására és üzemetetésére,

- az adott szerkezet és technológia innovatív korszerűsítésére, új szerkezetek kutatására és létrehozására,

- a gazdaságos hőenergiafelhasználási eljárások bevezetésére, tervezésére, üzemeltetésére,

- a folyamat mérés- és szabályozástechnikai ellenőrzésére és javítására,

- a hőenergiafelhasználáshoz tartozó környezetvédelmi feladatok aktív ellátására,

- a hőenergiafelhasználás tűz- és balesetvédelmi, valamint biztonságtechnikai feltételeinek létrehozására,

- hőenergetikai jellegű üzemzavarok, haváriák gyors és szakszerű elhárítására.

 

A Kerámiák és technológiáik tématerület helye és jelentősége

A tématerület a kerámiák, a kerámia mátrixú és a kerámiaerősítésű  kompozitok  illetve  a „ keramizálható” fémes és nemfémes anyagok anyagszerkezetének, fizikai, mechanikai, kémiai, biológiai, termikus és termo- mechanikai tulajdonságainak kutatásával, fejlesztésével; valamint a felhasználói igényeknek legmegfelelőbb formában történő előállításával foglalkozó tudományterület. Részét képezi az agyagásvány és kőzet alapú hagyományos vagy klasszikus kerámiák, kőedények, félporcelánok, porcelánok, üvegek, cementek, betonok, és egyéb építőanyagok, valamint a korszerű műszaki kerámiák – boridok, nitridek, karbidok, titanátok, halkogenidek kutatását, fejlesztését az alap-, segéd-, és adalékanyagok megválasztásától a technológiai műveleteken és folyamatokon át a késztermékek minősítéséig. Az ipari felhasználást szolgáló műszaki kerámiák mellett különös figyelmet fordít a biokerámiák kutatására, fejlesztésére; valamint a megújuló növényi és állati eredetű bioanyagok keramizálhatóságára. Részletesen vizsgálja az egyes technológiai műveletek mint az aprítás és őrlés, a homogenizálás, az alakadás, a szárítás, az égetés és szinterelés során lejátszódó fizikai, mechanikai, mechanokémiai és kémiai folyamatokat ; valamint ezeket a folyamatokat leginkább befolyásoló tényezőket és anyagjellemzőket. Kiemelten foglalkozik a hetero-modulusú, hetero-viszkózus és hetero-képlékeny komplex anyagok és anyagrendszerek, valamint hibrid anyagok kutatásával, fejlesztésével azok fizikai, mechanikai, kémiai és termikus tulajdonságainak vizsgálatával és optimalizálásával.

A tématerület célja: az MSc diplomával rendelkező mérnökök, fizikusok, vegyészek és biológusok számára olyan tudományos továbbképzés biztosítása, amely keretében a korszerű matematikai, fizikai, kémiai, mechanikai és anyagtudományi ismeretekre alapozva a résztvevők elsajátítják a kerámiák, illetve a kerámia mátrixú és kerámia erősítésű kompozitok, valamint a hetero- modulusú, hetero-viszkózus és hetero-plasztikus komplex anyagok, anyagrendszerek és hibrid anyagok előállításának folyamatait; valamint kutatásának, fejlsztésének és tervezésének legfontosabb ismereteit. Képessé válva új elméleti és gyakorlati módszerek elsajátítására és továbbfejlesztésére.

 

A Polimertechnológia tématerület helye és jelentősége

A tématerület a polimerek, polimer alapú összetett rendszerek előállításával, feldolgozásával és alkalmazásával foglalkozó tudományterület. Magába foglalja a polimerek, műanyagok, polimer kompozitok tulajdonságainak vizsgálatát, a szerkezet-tulajdonság összefüggések kutatását. Foglalkozik a feldolgozás technológiai paramétereinek meghatározásával, a polimer ömledékek reológiájával és a feldolgozási előélet szerkezetre gyakorolt hatásával.

A tématerület célja: egyetemi diplomára épülő olyan tudományos továbbképzés megvalósítása, amelynek keretében a képzésben résztvevők elsajátítják a polimer alapú rendszerek vizsgálati módszereit, polimerek kémiájának és fizikájának fontos elemeit, valamint a kutatási témához kapcsolódó speciális ismereteket. A továbbképzés további fontos eleme a komplex tulajdonságokon alapuló alkalmazástechnikai szemlélet kialakítása is.

A tématerület kutatható témái felölelik a polimerek és műanyagok alkalmazásának számos területét. Az intézeti műszerpark mellett lehetőség van társintézmények és ipari vállalkozások infrastruktúrájának igénybe vételére.

Főbb tématerületek: Műanyagok mechanikai és elektromos tulajdonsága; polimer keverékek, ötvözetek, egymásba hatoló térháló szerkezetű anyagok; társított rendszerek; poliuretán habok, poliuretán elasztomerek; PVC rendszerek, poliolefinek módosítása; biológiailag bontható műanyagok; műanyag-feldolgozás;

 

A Kémiai folyamatok és technológiák tématerület helye és jelentősége

A tématerület kiterjed mind a molekuláris, mind a kolloid rendszerek kémiájának művelésére. Ebben támaszkodik a kialakult kémiai diszciplínákra: szervetlen kémia, szerves kémia, fizikai kémia, kolloid kémia, makromolekulák kémiája, analitikai kémia. Az alaptudományok és technológiák kölcsönhatásban végbemenő fejlődése teszi lehetővé azt, hogy a vegyipar képes a növekvő volumen, minőség, és csökkenő környezeti kockázat igényének megfelelni. Ehhez elengedhetetlenül szükséges továbbfejleszteni a kémiai, művelettani  alapismereteket, növelni azt a képességet, amely a számítógépes modellezésen, tervezésen, folyamatirányításon keresztül lehetővé teszi  a kémiai folyamatok megvalósításához szükséges berendezések tervezését, a technológiák optimalizálását és maximális hatékonyságú működtetését.

A tématerületet választó kutatása megvalósulhat egy- egy diszciplínán belül, de irányulhat  az anyagok előállításánál, tulajdonságaik módosításánál alkalmazott szervetlen és szerves kémiai technológiáknak, a vegyipari műveleteknek,  a vegyipari rendszerek optimálásának az adatok értékelésének és feldolgozásának  kutatása.

Fel